Rishikesh

Új-Delhiből autóbusszal mentem Rishikeshbe. Az egész út alig több, mint 213 kilométer, de azért közel fél napig tartott az utazás, köszönhetően az utak csodás állapotának. Pedig így utólag nem is voltak annyira rosszak az utak arrafelé. Lenyűgöző volt látni a kaotikus forgalmat, külső szemlélőként teljesen rendszertelenül folyt a közlekedés. Folyamatosan jöttek forgalommal szembe is a különböző közlekedési eszközös, s oldalról is valaki mindig keresztbe akart menni, egyszerűen egy nagy hömpölygő massza volt az egész. A dudát még csak véletlenül sem engedte el senki sem, hihetetlen volt. Később persze már én is jobban átláttam a közlekedés fő szabályát: haladj ott és olyan gyorsan ahogyan tudsz, de közben jelezd érkezésedet dudaszóval a többieknek :) Ezen az úton láttam egy olyan dolgot is, aminek jelentőségét, akkor még nem fogtam fel, csak később, ugyanis ekkor láttam egyedül az egész Indiai utam során közlekedési lámpát. Igaz csak egyet és az sem működött...

Állítólag Rishikesh az Indiaiak szemében is kedvelt utazási célpont, egyik legtisztább településük, ezért minden indiai odakívánkozik. Ezen akkor még meglepődtem, hiszen nekem csak a második napom volt Indiában, így összehasonlítási alapom nem volt, de a magam részéről nem találtam annyira tisztának... A jóga fővárosának is nevezik, számtalan jógaközpont van, sok a nyugati turista. Érződik egyfajta spiritualitás azon a helyen, kétségtelen.

Itt már kénytelen voltam szembesülni a  legkomolyabb kihívással utam során, amit valahogy úgy fogalmaztam meg magamban, hogy érzem, sok érték van itt körülöttem, de a mocsok és piszok miatt nem tudom meglátni. Próbáltam nyitottabbá válni, éreztem ezzel lesz feladatom... Számtalan kis viskó volt, és mindegyikre ki volta írva, hogy jógaközpont, ezek mindig nagyon megmosolyogtattak, bár volt, amelyikben nagyon szimpatikus ember lakott, s szinte vonzott magához.

Végül is négy napot töltöttem Rishikesben, ebből három nap délelőtt Mooji előadásaira jártam, délután pedig sétálgattam, megnéztem egyéb látnivalókat, például templomokat, vagy csak a Gangesz partján üldögéltem. Több este is elmentem a un Gangesz ceremóniára.  Illetve egy nap a környéken kirándultam és intéztem a vasúti jegyemet Váránasziba. A Mooji délelőttök nagyon érdekesek voltak. A kezdők szerencséjeként első nap úgy alakult, hogy akár pacsizhattam volna is Moojival, ott álltam tőle két méterre az egyik délután, de nem volt bennem nagy törekvés, hogy oda menjek hozzá, mások meg nagyon igyekeztek mikor észrevették, gondoltam majd talán másnap. Persze a többi nap még ha akartam volna se tudtam volna közelébe férkőzni, nem volt rá alkalom. Ilyen az élet! 

Szerettem a Gangesz partján üldögélni és nézelődni. Egyik reggel elmentem a település fölé és meg is mártóztam rituálisan a folyóban. Nem olyan messze ered onnan a Gangesz, gondoltam itt még nem olyan nagy bátorság belemenni a vízbe, egész tisztának tűnt. Nekem nagy élmény volt! A Gangesz két részre osztja a települést, így két keskeny hídon lehetett közlekedni a két part között embernek és tehénnek egyaránt. Mindenféle furcsa figura volt arrafelé és különleges atmoszférája volt a helynek, mindenfelé meditációt és jógagyakorlatokat hirdettek. Minden este megrendezik az un Gangesz ceremóniát, de nem csak itt, hanem számtalan más városban is. Ez körülbelül egyórás ceremónia, amikor a világbéke érdekében és hasonló szent célokért mutatnak be áldozatokat a folyónak.

Itt egy négyágyas szobában volt a szállásom. Volt egy bentlakó emberke, már néhány hónapja ott lakott a szobában. Ő Izraelből jött. Két gyereke is van, de valami gond volt a házasságával. Olvasott egyszer egy szerzetesről, aki a tigrisek földjén lakik, s mégsem támadják meg őt a vadállatok. Felvette vele a kapcsolatot és odament ő is szerzetesnek. Azt mondta jó volt, de harmadik vagy negyedik nap reggel, ahogy vette fel a cipőjét, megmarta egy kígyó. Nagyon megijedtek, nyomban kigyalogolt a telepről és próbált elérni a legközelebbi kórházba. Szerencsére nem mérges kígyó volt. De már nem ment vissza.  Állítása szerint olyan helyeken járt utána, ahol turista még sosem, nehezen tudott csak boldogulni. A többi vendég egynapos volt. Egyik éjjel volt két maláj fiatal lány, borzasztóan értelmesek és kedvesek voltak, kitűnően beszéltek angolul, nagyon jó lehet ott az oktatás. Egyik éjjel egy német fiú aludt a szobában, aki úgy menekült el Váránasziból, szerinte ott mindenki elkap valami betegséget, olyan koszos hely. Ez nem volt biztató, hiszen én oda készültem. Végül egy brit lány, akiről már nem sokat tudtam meg.

Itt ismerkedtem meg az indiai gasztronómiával is, köszönhetően egy indiai egyetemistának, akivel egyik délután találkoztam, s megmutatta hol és mit érdemes enni. Mindkét este mondhatom elég jól laktam... Nagyon érdekes volt számomra még egy harmincas argentin pár, akik biciklivel járták be Indiát és a környező országokat. Hát nagy bátorság kell hozzá.

Néhány képet az alábbi galériában találtok (ráklikelve a képre, megnyílik a galéria):