Utazás Nepálba
Visszaérkezvén Váránasziba egyből a buszállomásra mentem, s alig pár perc várakozás után indult is egy busz a nepáli határhoz. Az a tervem, hogy éjszaka alszom a buszon hamar dugába dőlt. Egyszerűen annyira rossz minőségűek az utak, hogy folyamatos rázkódás volt a buszon, de olyan mértékű, hogy nemegyszer még a tetőt is lefejeltem. Az ablakon meg folyamatosan jött be a por. A száraz időszak vége felé jártunk, s az út nagy része földút volt. Bár "csak" ötszáz kilométerről volt szó, mégis 24 órás ugra bugra várt rám. Ha ezt tudom, lehet neki se vágok. Viszont mire megérkeztem, már tudtam, hogy bár nagyon nem rajongók a repülésért, de visszafelé én ezt még egyszer nem csinálom meg. Bár pénzben tényleg olcsó volt. Az indiai határnál át kellett gyalogolni Nepálba, ott a vízumot 50 dollárért kiváltani, majd szerencsémre hamar találtam egy helyi buszt, ami elvitt Pokharába. Azt furcsállottam nagyon, hogy a vízumigénylésnél viszonylag sok külföldi volt, de mind az indiai mind a nepáli helyi buszon én voltam egyedül külföldi. Biztos a többiek valamilyen turista irodán keresztül jöhettek. A nepáli út hasonlóan jó állapotban volt, mint az indiai, döcögtünk ezerrel. Itt már világos volt, láttam a szép tájakat, no meg a szakadékot alattunk. Semmi védőkorlát, néhány roncs a szakadék alján, s kb 5-10 centiméterre haladt mellettünk a szembe forgalom, olyan keskenyek voltak az utak. Egyszer kb 3 órát várakoztunk is, mert előttünk egy kilométerrel leomlott az út, s ki kellett javítani. Kedves útitársaim megnyugtattak, hogy borzalmasak itt az utak, s nagyon veszélyesek...
Egy rövid videó a zötykölődésről ide kattintva megtekinthető
Pokhara
Hosszabb volt az út, mint gondoltam. Kicsit aggódtam, mert már besötétedett mire megérkeztünk s nem volt szállásom. Úgy terveztem, hogy majd ott keresek szállást, de persze sötétben ez már jóval nehezebb. Szerencsém volt, mert leszállva a buszról többen is ajánlottak szállást. Igaz rajtam kívül csak Indiaiak voltak a szálláson, de a célnak megfelelt, s olcsó is volt, a tulaj meg nagyon segítőkész.
Másnap, vasárnap délelőtt kiváltottam a szükséges engedélyeket, hogy túrázhassak a Himalájában. Két engedély is kellett, forintba átszámítva 12 ezer körül volt a beszerzésük. Délután még elsétáltam a helyi nevezetességekhez, megnéztem egy vízesést, felgyalogoltam a világbéke sztúpához, s csónakáztam a helyi tavon. Pokhara maga teljesen nyugatias város, sok a külföldi turista. Késő délután bevásároltam, hiszen úgy terveztem, hogy másnap reggel indulok hét napos túrázásra a Himalájába.
